2. Rész

Sziasztook! :) Szeretném megköszönni nektek a komikat, nagyon jól estek. Volt olyan aki kérdezte, hogy milyen gyakran lesznek részek. Ha minden jól megy akkor 2 naponta. Na nem is húzom tovább az időt, meghoztam a második részt, remélem tetszeni fog nektek, bár szerintem nem lett a legjobb. Komizzatok! :) Xx Vivii :) 

Ő volt Niall Horan. Ő volt az akiért megszerettem a One Dierctiont (a többi negy fiút is szeretem, ne értsétek félre). Ő volt az akivel minden nap szerettem volna találkozni, ám nem sikerült. Ő volt az aki mindig vidám volt és (nem rossz indulatból) gyerekes. Most viszont a mosolyt, szomorúság és kiváncsiság váltotta fel. Mikor tudatosult bennem, hogy tényleg Ő az köpni, nyelni nem tudtam. Gondolataimból kérdése szakított ki.
-Miért csinálod?-nézett rám szomorúan.
-Hosszú-legyintettem.
-Nekem van időm-mosolygott.-De tényleg. Sokkal jobb lesz ha beszélsz róla. Hátha tudok segíteni!-nézett rám könyörgően.
-Nem tudsz. Sajnos nem tudsz-hajtottam le a fejem, közben pedig újra könnyes lett a szemem. Finoman az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet. Eddig bírtam, könnyeim utat törtek maguknak, halkan, megis gyorsan. Két keze közé fogta az arcom és ujjaival letörölte könnyeim. Erre akaratom ellenére is elmosolyodtam.
-Na, látod? Máris mosolyogsz!-mondta vidámam.-Viszont tényleg jobb lesz ha beszélsz róla. Biztos, hogy tudok segíteni valahogyan-váltott át komolyra.
-Fölösleges elmesélnem. Semmi értelme nem lenne. Te egy sztár vagy, az én problémáim számodra semmiségek. Mitől lesz jobb ha elmondom? Holnap ugyan úgy felkesz reggel, elmész a bandáddal, kiadtok pár jó számot, majd este fáradtan fekszel le és hamar elnyom az álom. Holnap már nem is fogsz emlékezni rám-fejeztem be szomorúan.
-Már miért lenne fölösleges? Az egy dolog, hogy híres vagyok, de mindenkinek vannak problémái és akár hiszed akár nem arra vannak az emberek, hogy segítsenek egymásnak. Miért ne emlékeznék rád? Ezek után le se fogsz tudni vakarni magadról. Na meséld el, hogy mi bánt. A vagdosást pedig villám gyorsan fejezd be, mert nem állok jót magamért-mondta nevetve. Mivel tudtam, hogy viccel én is elnevettem magamat. Nehezen elmeséltem neki, hogy mi történt. Hogy apám ver, hogy mindenki utál, hogy az életemnek semmi értelme és, hogy az anyám itt hagyott.
-Ez borzalmas-mondta szörnyűlködve.- Anyukádat meglehet érteni.
-Tudom, rá nem is haragszom.
- Viszont nem utál mindenki! Ott van neked a testvéred, a legjobb barátnőd és most már én is-kacsintott vigyorogva.- És fogadok, hogy a fiúk is kedvelni fognak téged!
-A a fiúk?-dadogtam.
-Igen. És az életednek nagyon is sok értelme van!
-Mégis mi?
-Hidd el, hogy valaki nagyon szeret téged.
-Mégis ki?-kérdeztem értetlenül.
-Majd idővel megtudod. És az apukád, háát... nehéz eset. De már erre is tudom a megoldást!-csetintett vigyorogva.
-És mi az?
-Hozzánk költözöl-mondta, mintha ez olyan természetes lenne, miközben az arcán levakarhatatlan volt a vigyor.
-Tessék?-kérdeztem. Alig akartam elhinni. Én a One Directionös fiúkhoz? Úr Isten.
-Jól hallotad. Sok cuccod van apudnál?
-Nem alig van valami.
-Akkor írsz neki egy levelet, utána megvárjuk, hogy elmenjen otthonról, majd összepakolunk és elvisszük hozzánk a cuccaidat- már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor folytatta. - És a tesód cuccait is elhozzuk!-kacsintott.
-Ko-komolyan?-csodálkoztam.
-Persze. Sokkal jobb lesz, nálunk mint apudnál.
-Úr Isten! Nem tudom, hogy köszönjem meg-öleltem meg és újra sírni kezdtem.
-Ssshh- nyugtatott.- Ne sírj! Most már minden rendben lesz. Nyugodj meg.
-Köszönöm-nyomtam egy puszit az arcára. Hihetetlen, hogy csak 3-4 órája ismerem, de máris szeretem.
-Viszont, van egy feltételem-nézett komolyan a szemembe.
-És mi az?-kérdeztem félve.
-Nem vagdosod magad többet. Csak ezt ígérd meg. Egy ilyen szép lánynak nem ál jól-túrt zavartan a hajába.
-Megígérem, és köszönöm.
-Semmiség. Na menjünk, mert megfázol!
Elindultunk hozzánk, majd megvártuk amíg apám elhagyja a házat. Mikor ez megtörtént, bementünk és gyorsan összepakoltunk nálam, majd Adamnél is. A levelet a konyha asztalára raktam.
-Niall.
-Igen?
-Nem lesz baj, hogy csak úgy beállítunk hozzátok a testvéremmel, hogy 'Sziasztok mostantól itt lakunk'?
-Nyugi! Már beszéltem Louval és már nagyon várnak titeket-ölelt át.
-Biztos?-kérdeztem félve.
-Biztos, nyugi!
-Rendben. Köszönöm-fúrtam a vállába a fejem. Mikor mindennel készen voltunk és indulni akartunk, kattant a zár es belépett...

A következő részben kiderül, hogy ki lépett be rajta. :D Remélem tetszett. Komizz! :) Xx Vivii