2014. október 7., kedd

1. Rész

Sziasztok! Örülök, hogy tetszett nektek az amit eddig írtam és láttam, hogy várjátok az első részt. El sem tudjátok képzelni, hogy ez mekkora öröm nekem! :) Ez a rész kicsit hosszú lett, a végét pedig érdekesen hagytam abba. Na de meghoztam az első részt remélem tetszeni fog nektek! :) Xx Vivii

Reggel ahogy felkeltem egy kis napsütést véltem felfedezni a szobámban. Nagyszerű. Megint mindenki örülni fog csak én leszek mogorva. Lentről nem hallatszódott fel semmi zaj. Apám biztos alszik vagy még mindig a kocsmában van. Ja igen. El is felejtettem. Testvéremmel és az Apámmal élek. Anyám még kiskoromban elment, hogy jobb élete lehessen. Nem haragszom rá azóta is tartjuk a kapcsolatot telefonon keresztül, ugyanis találkozni sajnos nem tudunk mert elment Párizsba. Apámat viszont egyenesen rühellem. Hogy miért? Majd később megtudjátok. A testvérem már elment mivel nem egy suliba járunk, ő hamarabb kel és megy el. Remélem nem találkozott apánkkal. Elmentem megfésülni a hajamat, majd fogat is mostam mivel reggel nem szokásom enni. Egyrészt azért mert minél hamarabb el akarok menni itthonról, másrészt azért mert nem vagyok éhes. Felvettem egy kék inget, egy bordó nadrággal és egy fekete sportcipővel.
                         Sminket ugyancsak nem raktam magamra. Minek? Mindig is utáltam. A hajamat kiengedve hagytam. Késznek nyílvánítottam magamat és elindultam. Gyorsan kirohantam a házból, bezártam a kaput, majd elindultam Emilyhez. Minden reggel együtt mentünk suliba és ez ma sem volt másként. Oda értem a házhoz és az én legjobb barátosném akkor ért ki. Öleléssel köszöntöttük egymást és elindultunk.
-Reggel találkoztál vele?-kérdezte félve. Tudtam miért kérdezi.
-Nem hála Istennek-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Váltsunk témát. Mi van Joshal?-kérdezte miközben egyik szemöldökét húzogatta, mire elnevettem magam.
-Joshal? Mi lenne? Egymás mellett ülünk kémián, néha bökdös, de semmi más.
-És neked...-kezdte, de félbeszakítottam.
-Nem, nem tetszik. Mit csináltál tegnap?-kérdeztem témát terelve.
-Gépeztem, blogokat olvastam éééés hallgattam a One Directiont-felelte vigyorogva. Igen elfelejtettem megemlíteni, hogy Emy hatalmas 1Dfan. Igaz én is szeretem őket, de én nem ölnék értük úgy mint Emily. Emlékszem amikor valaki egyszer azt mondta, hogy szar az 1D. Egyszer. Többször nem mondta, ugyanis Emy hozzávágta a tanári asztalról szerzett parafatáblát és a táskáját. Utána csak azért, hogy kiengesztelje barátnőmet, elénekelte neki a teremben a You&I-t. Mindenki dölt a nevetéstől. Gondolatmenetemből Em szakított ki.
-Hahó! Zoe! Ön a föld nevű bolygóra érkezett!
-Mii? 
-Figyeltél te rám?
-Öööhmm... nem sajnálom-mondtam szomorúan.
-Nyugi, nem történt semmi. Na éppen azt mondtam, hogy tegnap olyan hihetetlenül szexis képeket találtam Harryről, hogy azt hittem leesek az ágyról-mondta nevetve. Igen köztudott tény, hogy imádja Louist, de Harryért ölni tudna. 
-Nem estél le véletlenül?-kérdeztem nevetve.
-Részletkérdés-legyintett mosolyogva.-Ja és neked is találtam Niallről-vigyorgott.
-Majd küldd át-mondtam boci szemekkel. Nos, igen. Nekem mindig is Niall volt a kedvencem. A telefonomon van róla vagy 1000 kép. Szépen lassan bértünk a suliba és elmentünk kémiára. Mindenki boldog volt, ám amikor  beléptem a terembe mekaptam az olyasféle köszönéselet, mint 'Szia Depike' vagy 'Jajj, már megint itt vagy? Minek rontod a légkört?' , de volt olyan is, hogy 'Megjött a Depressziós, bújjunk el!'. Hogy is mondjam. Nem vagyunk túl jóban az osztálytársaimmal. Emilyevel ugye legjobb barátnők vagyunk és Josh az aki szokott velem beszélni. Két ember a 23 fős osztályból. Hurrá! A nap gyorsan eltelt és Emynek sajnos edzésre kellett menni, ezáltal én meg mehettem haza. Amikor haza értem gyorsan fel akartam futni a szobámba, de ez sajnos nem sikerült. Apám megint elkezdett üvöltözni. Aztán az üvöltés elfajult odáig, hogy megütött. Megint. Most is égető volt a fájdalom, amit az arcomon éreztem. Aztán ha ez még nem lett volna elég megszorította a kezemet. Újra emelte a kezét, de gyorsan kibújtam alatta és kirohantam az ajtón. Vissza se nézve, sírva rohantam be a házunkhoz közeli erdőbe. Egy tisztásra értem. Az idő beborult mintha csak utánozni akart volna. Szemerkélt az eső. Leültem a földre és csak zokogtam. Nincs semmi értelme az életemnek! Mindenki utál, apám ver, anyámmal soha sem fogok találkozni. Elővettem a kis kést a zsebemből és felhúztam a bal kezemen lévő pulcsit. Igen jól gondoljátok. Vágdosom magamat. Emily sokszor próbált lebeszélni de nem sikerült neki. Mindig újra kezdtem. Oda emeltem a karomhoz a kezemben lévő éles tárgyat. Elsőnek csak kicsiket  vágam. Majd reccsent egy ág mögöttem, mire hátranéztem. Nem volt ott senki. Visszafordultam és folytattam a tevékenységemet. Az idő csak úgy telt, nekem pedig haza kellett volna mennem, de nem akartam. Féltem. Féltem az apámtól. Emilynek írtam egy búcsú levelet, hogyha esetleg megtalálnának akkor azt adják át neki. A levélben az állt, hogy szeretem, köszönök mindent és vigyázzon magára. A lényege ez volt. Aztán a testvéremnek is írtam egyet amiben az állt, hogy szeretem, vigyázzon magára és költözzön el apánktól. Miker ezzel készen voltam, fogtam a kis késemet és a főeremhez emeltem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Éppen mozdítottam volna a kést, hogy elvágjam az eremet amikor meghallottam egy gyönyörű ám ismeretlen hangot.
-Ne!-ijedtemben még mozogni sem tudtam, a kés megállt a kezemben. Hallottam ahogy közelebb lép, aztán csak annyit láttam, hogy finoman megfogja a vállamat és kiveszia kezemből a kést, majd elhajítja jó messzire. Elém térdelt és megláttam gyönyörű arcát és borzasztóan szép kék íriszeit. Egyből tudtam, hogy ki ő. Bárhol, bármikor felismertem volna Őt.


8 megjegyzés:

  1. Imádom.:D nagyon tetszik ahogy írsz!:) milyen gyakran lesznek részek?:$ :3 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg téged imádlak a komidért! :D köszönöm. Hát megpróbálok 2 naponta hozni részeket, de ha hamarabb kész egy rész hamarabb lesz kint :)

      Törlés
  2. Ez valami fantasztikusan jóóóó!!!!!!
    Oké lenyugszom mély levegő ki és be.
    nagyon várom a kövit :D

    VálaszTörlés
  3. Jajj Vivim annyira jó!!! Amúgy Emily most Én vagy Noncsi??? Erre nem jottem rá...XDD vagy a keverékünk? Louis & Harry?

    VálaszTörlés